Második felező

Nos, eljött ez a nap is - a harmadik egyetemi félévem vizsgaidőszakának utolsó estéjén pötyögöm befelé ezt a pár sort, hogy aztán holnaptól megint megkezdődjön a mókuskerék.

A harmadik félévről végül nem írtam részletes összefoglalót, mivel rájöttem, hogy ez úgyis egy nyilvános blog, tehát nem szitkozódhatnék kedvemre, viszont némelyütt enélkül nem tudnám megfelelően visszaadni a véleményem, szóval egy szó, mint  3. féléves órarendszáz, nem sok értelme lenne bő lére ereszteni a dolgokat...
Azért néhány szóban annyit megjegyeznék, hogy kemény volt. Én már akkor számítottam rá, hogy nem lesz egyszerű menet, mikor órafelvételkor 40 kreditet mutatott a számláló, de a végeredmény még rosszabb volt, mint ami rémálmaimban előtűnt. Viccen kívül, választhattam, hogy eszek, alszok vagy esetleg szórakozok, ne adj' isten semmitteszek is egy kicsit a tanulás mellett, mert ha összeadjuk az utazásra szánt időt, a bentlétet és még az itthoni készülést, az napi szintre lebontva szerintem valahol a 15 óra körül mozgott, de lehet még több. Persze az idő bizonyos szempontból szubjektív dolog, szóval lehet csak én éreztem ennyinek... De a lényeg az, hogy mint a megváltót, úgy vártam már a vizsgaidőszakot. Ugyanis az előző 2 félévvel ellentétben előadásom gyakorlatilag alig volt, ami kevés vizsgát és pár hét teljesen stresszmentes  relaxációt vetített előre, szerencsére ez teljesült is :D Bár a végén már olyan szinten tettem magasról az egészre, hogy sikerült begyűjtenem az első hármasomat, de azt hiszem, még így is elég vállalható lett az átlagom.
Ami a legdurvábbá tette az egészet egyébként - legalábbis szerintem -, az az volt, hogy míg az első 2 félévben a 3 japánórán gyakorlatilag folytatólagosan ugyanazt a könyvet vettük, ebben a félévben ez a 3 óra elkülönült, ami 3 különféle tananyagot jelentett, emellé még bejött pl. a szakszövegolvasás is, plusz fordítanivalóként. Persze ez nem baj, sőt, érzem is, hogy ragadt rám csomó minden, csak az eddigi lazulás után kissé mélyvíznek éreztem.
A másik meg, hogy a németre is rákapcsoltam nagyon, mert 5 németes órát sikerült fölvenni, de nem baj, ugyanis ennek hála valószínűleg utolsó félévben már nem lesz németem, legalábbis ha minden jól megy *lekopog* És itt megemlékeznék arról, hogy bár eddig egyetlen németes tanárral se volt problémám, most ebben a félévben összehozott a sors egy olyan tanárnővel, aki által az egyik nyelvtanos óra lett a kedvenc németórám az eddig elvégzettek közül, pedig amúgy utálom a nyelvtant. Tök jól, érthetően magyarázott, interaktív volt az óra, a dogára alig kellett tanulni, mert hála az órai gyakorlásnak megragadt az ember fejében az anyag, szóval tök jó volt. (Meg egyébként tök csinosan is öltözködött, pl. a félév során nem láttam 2x ugyanabban a ruhában szerintem, persze ettől még lehetett volna rossz tanár, dehát a látszat néha csal ugye :D)
A sok órának hála még időnként lógásra is fanyalodtam - én, aki még gimiben se lógtam soha X"D De egyszerűen tényleg annyira kellett néha az a szabad 1,5 óra, pl. végre volt időm lemenni ebédelni, vagy normálisan házit csinálni, vagy teendőket intézni, vagy egyszerűen csak ücsörögni a parkban és dumálni, pihenni. Mindenesetre minden rossznak vége szakad egyszer, szóval szerencsére ezt is túléltem \o/

A vizsgaidőszakban szerettem volna bazisok kanjit megtanulni, persze magamat és a lustaságomat ismerve tudtam, hogy ez esélytelen lesz, és végül nem is tévedtem nagyot. (Ismerem magam, mint a rossz pénzt, hehe :D) Bár valamit azért haladtam, de pl. most megint ott tartok, hogy holnap elvileg dogát írunk, és még nem tudom normálisan az anyagot, de no problemo, este fél 5-ig még sok idő van.
Meg aztán az igazság az, hogy most 2,5 hónapig megint hajtás lesz, szóval lehet, hogy nem ártott ez a kis pihi...

A holnaptól startoló 4. félévre 38 kreditet sikerült fölvennem, bár egy németórát csak Aktuális órarendem lesz... az utolsó pillanatban tettem a listára... Tudnillik ugyanis a német minorban el kell végezni a majoros tárgyak közül 3 szabadon választottat, és eleinte még variálni akartam, hogy esetleg olyat veszek föl, ami még érdekel is, de aztán rájöttem, hogy inkább az időpont-kritériumot helyezem első helyre, és most befér ez az óra az órarendbe, szóval inkább haladok... A végén még lehet, hogy jó is lesz, ki tudja.
Meg majdnem fölvettem az Udmurt nyelv és kultúra c. kurzust, de végül elvetettem az ötletet. Érdekelne egyébként, csak úgy döntöttem, hogy fölös energiáimat, amiknek egyébként híján vagyok sajnos, de azt a keveset ami van, inkább a japánba ölöm bele. Vagy esetleg a kínaiba.
A keleti fronton meg az a helyzet, hogy ettől a félévtől kezdve a 3 helyett hivatalosan csak 2 japánra kéne bejárni, valójában négyre lehet, és bár eleinte mindegyikre terveztem, végül csak háromra fogok, a 4. helyén inkább a németórákat preferálom. Elég szomorú, mivel lényegében a japán miatt járok ide vagymi, de a németeket dokumentálják az indexben, a pluszjapánt meg sajnos nem, szóval kénytelen vagyok áldozatot hozni :(
Viszont az órarendem most kicsit túlélhetőbben néz ki. Jó, a hétfő nem, az hosszú, de legalább kedden későn megyek. Kedden van egy ütközés, amit valószínűleg nem lehet elkerülni, de reménykedek benne, hogy a vallások óra most is annyiszor elmarad majd, mint előző félévben, a többiről meg majd szerzek jegyzetet (ha évfolyamtárs olvasná ezt véletlenül, előre is köszi :D)... Szerda-csütörtök-péntek pedig a korán kelés időszaka lesz, ami ugyan a halálom (majd megpróbálok azért néha időben beérni), de legalább a délutánok úgy-ahogy szabadak lesznek, így lesz időm mondjuk ebédelni, meg eljárni basszerozni is, ami már haladás.

Mindezek ellenére most valamiért nagyon úgy érzem, hogy nincskedvem... Mióta elkezdtem az egyetemet, ennyire még sosem volt ellenérzésem, úgyhogy nem tudom, miért van most ez. Talán tényleg csak azért, mert dühös vagyok, hogy szünetben nem japánoztam többet...? Fogalmam sincs, de vigasztal a tudat, hogy május közepéig kell csak kibírni, meg közben még lesz egy tavaszi szünet is.
Egyébként ennek a félévnek lesz még egy plusz feladata, méghozzá az, hogy május 31.-ig ki kéne találni, hogy mi a fenéről szakdolgozok, ugyanis a mi szakunkon előre le kell adni egy papírt. Van már pár nagyvonalú ötletem, csak egyelőre e megvalósíthatóságukban nem vagyok biztos, szóval valamikor rá kéne szánnom pár napot, és forrásügyileg szétnézni. Érdekes lesz.....

Na előveszem még egy kicsit a kandzsiskönyvet.


írta: Sza, 2010. febr. 7. 21:02 - címkék: Félév, Nemjó, Órarend, Tervek és kategóriák: Suli - 1 komment

Tündérmesék @ Merlin

Szerencsére a Japán Évad végeztével a japános programoknak nem szakadt vége (legalábbis remélem, bár egyelőre még elég sűrűnek tűnik az idei felhozatal), úgyhogy tegnap ismét a Merlinben lelt az este, ezúttal egy bábszínházi előadáson.
Kicsit aggódtam, hogy nem lesz-e túl dedós a színvonal, mert ez az előadás egy csomó gyerekbábszínház-díjat - jobb szót nem tudok rá - nyert, meg amúgy is, a bábszínház = gyerekdolog sztereotípia bennem is erősen él, de végül kellemeset csalódtam :)
(Megjegyzés: Érdekes egyébként belegondolni, hogy egy ilyen programra azért jutok el, mert japán az előadó, egyébként lehet, hogy eszembe se jutna megnézni... Fanatizmus at its finest, vagyilyesmi.)
A bábosról, Noriyuki Sawáról egyébként dióhéjban még annyit, hogy számoSzórólapmra megdöbbentő volt a tény, amit a szórólapon olvastam (lásd itt a bejegyzésben jobbra): a prágai Bábművészeti Egyetemen tanítja a hagyományos japán bábozást. Ebben több megdöbbentő dolog is van egyszerre, egyrészt, hogy Prágában - meg úgy egyáltalán Európában - lehet japán bábművészetet tanulni ezek szerint, másrészt meg hogy egyáltalán Prágában van Bábművészeti Egyetem. Érdekes. Most már tudom, hogy hova kell mennem, ha véletlenül bábozást óhajtok a jövőben tanulni :DDD

Nade az előadásról.
Az előzetes infóknak megfelelően valóban kb. 50 perces volt, ezen belül talán 6-7 rövidebb szösszenetekből állt... Voltak egészen egyedi sztorik, de olyan ismertebbek is, mint pl. Piroska és a farkas, vagy a 3 kismalac. Nem teljesen hagyományos bábelőadás volt - én erre számítottam -, hanem félig-meddig színdarab is, a 3 kismalacban pl. Sawa játszotta el a farkas szerepét, méghozzá marha viccesen :D A műsor nagy részére egyébként jellemző volt a humor, tényleg gyakorlatilag vigyorogva ülte végig mindenki az egészet. Nem tudom, ezekből a japánokból honnan jön a hülyeség, de szerintem genetikailag kódolva lehet bennük XD
HableányVolt aztán 2 rövid történet, amikben nem a vicc volt a lényeg, hanem inkább a "szépség"... Nem is tudok igazából jó szót ezekre, de tényleg nagyon szépek voltak szerintem. Az egyik egy öreg nő-sárkány története volt, a másik pedig egy hableány úszkálása-emberré változása. Ezeknél a daraboknál előjött az is, főleg a sárkányosnál, hogy tényleg hozott Sawa valamit a japán hagyományokból magával, mert iszonyat élethűek voltak ezek a bábok. Az összes báb nagyon szép meg ötletes volt - meg is akartam tőle kérdezni, hogy ő csinálta-e őket, de végül nem volt rá alkalom sajnos -, de ez a nő-sárkány különösen, a félhomályban néha tényleg úgy nézett ki, mintha egy élő ember lenne :)
A bábokról még annyit, hogy voltak pl. esernyőből kivágott madarak, meg kellékként fölhasznált úszószemüveg, stb... az előadásmóddal együtt néhol már tényleg erősen feszegette a bábszínház és a kabaré határait a produkció :D Illetve az utolsó Rák :DDszösszenet, a Piroska pedig nem is bábszínház volt, hanem egy írásvetítő segítségével produkált diavetítés, színes fóliából kivágott figurákkal - amiből Piroska ott helyben született meg - és árnyjáték kéz-farkassal. A vetítővászon meg egy bazinagy papírtekercs volt, ami egy ilyen hintaszerű izén (nem tudom a nevét ^^") volt a plafonról lelógatva, és mikor Sawa húzta le, benyögte, hogy big toilet paper... Kész *röhög*

Egyébként ő is megtanult egy csomó dolgot magyarul, pl. az átvezető szövegek nagy része szinte végig magyarul volt - jó mondjuk ezekben kb. csak a "köszönöm" volt, meg "és most következik [cím]", de azért nem semmi. Én nem tudom, hogy egy általam nem beszélt idegen nyelven be tudnék-e magolni ennyit...
A köszönömről jut eszembe, az első sorban ült egy kisfiú az apukájával, és mikor Sawa mondta, hogy "köszönöm", akkor válaszolt neki, hogy "szívesen". Először még vicces volt, de miután annak ellenére többször is megcsinálta, hogy az apukája rászólt, annyira már nem X"D Amúgy pár gyerek ült még az első sorban, ők szerintem a felénél megunták a dolgot, mert időnként elrohangásztak valahova (gondolom a hátrébb ülő szüleikhez), de annyira nem díjaztam ezt... Mondjuk legalább nem voltak előttem a kilátást zavaró fejek, vége egyszer :D

A műsA félmacskalényor végeztével abszolút megérdemelt volt a vastaps, aminek hála kaptunk még egy macskabéka (ha jól emlékszem... de lehet macskahal) által előadott dalt, ami mondjuk biztos vicces volt, kár, hogy japánul ment... De így is volt min röhögni, mert a bábnak a produkció végén kidülledtek hirtelen a szemei és kilógott a nyelve, meglepetés :D Aztán utána még emberünk vagy 3x visszajött meghajolni, mi meg vonultunk szépen lassan haza.
Jó volt.

[Képek a Japán Alapítvány honlapjáról.]


írta: Sza, 2010. febr. 2. 21:43 - címkék: báb, bunraku, Japan, Merlin, Rendezvenyek és kategóriák: Japán cuccok - még nincsenek kommentek

Nó színház

Még mindig tavaly járunk, de már december 9.-én - számomra (de tkp. úgy általában is) ez volt a 2009-es Magyar-Japán Barátság Év záró eseménye, és egyben az év egyik legnagyobb élménye is: ugyanis imáim meghallgattatásra találtak, és nem kellett Japánig utaznom, hogy láthassak egy nó-előadást :D (Már csak kabuki kéne, és abbahagynám a panaszkodást.)

A nó a japán színjátszás egyik legősibb formája, bár az operához talán közelebb áll, mivel maga a színjáték, a cselekmények eljátszása kevésbé lényeges benne, illetve párbeszédek is csak ritkán vannak, inkább lényegesebb a tánc, valamint a zene. Ráadásul, ami még érdekesebb, hogy bár van néhány modern nó-darab is, általában a régi (XIV. sz.-i) darabokat játsszák a mai napig, változatlan formában, szóval a mai néző ugyanazt látja, mint a többiek párszáz évvel ezelőtt :)
Mindezek ellenére (vagy talán épp ezek miatt), meg azért is, mert egy normális nó-előadás elég hosszú, a japánok a nót legendásan unalmasnak tartják egyébként... Valahogy úgy vannak vele, mint az átlageurópai az operával ^^" (Én egyébként szeretem azt is.)

Az előadást a Millenárison tartották, ahol már voltam párszor, viszont jegyet még sose vettem itt legalábbis nem a C épületben... Szóval ide belépve megcsapott a 21. század XD Bazhatalmas, fehérre festett, iszonyatmód bevilágított helyiség ez az előcsarnok vagy mi, Zitával ámultunk is rendesen. Pöpec :D
Viszont a Teátrumot, mint helyszínválasztást elég hülyeségnek tartottam és tartom még így utólag is, mert koncertekre biztosan nagyon fasza az a terem - sőt, a piros előtérrel meg a gyárhangulattal szinte erre termett -, de mivel most ülőhelyekre volt szükség, elég viccesen festett a dolog. Konkrétan beraktak "pár" széket a terem közepére (jó, viszonylag sok szék volt, de kb. 2-2 méter még biztosan volt a faltól az első széksorig, mert ha kijjebb teszik a székeket, onnan nem látni a színpadot.) Ráadásul ugye a padló is vízszintes volt, nem pedig emelkedő, amitől nekem már fóbiám van, mert Murphynek hála, tuti, hogy valami colos ül be elénk... Persze ez most is megvolt, Zita elé került egy égimeszelő hapsi, elém meg a párja, aki nem volt magas, viszont kb. afrofrizurája volt -.- (Mondjuk Zitától jobb oldalra meg egy idős pár ült, melynek férfitagja erősen hajazott egy félőrültre, legalábbis külsőleg, de végül jól elvoltak maguk között szerencsére.)
Külön öröm az ürömben még, hogy utolsó itteni élményem óta sikerült beszerelni szellőzőberendezést, szóval még az előadás végén is kaptunk levegőt.

Na mindezeken túllépve végülis elég izgatottan vártuk az előadást, főleg akkor, mikor kiderült, hogy ki tart előtte egy rövidke beszédet ~ nem más, mint a Tokugawa-ház jelenlegi feje Ö_Ö (Aki nem tudná, annak röviden annyit, hogy a Tokugawa-család adta 1603-1868-ig a japán sógunt, azaz a császár helyett gyk. ők vezették az országot. 1868-ban aztán véget ért a sógunátus Meiji-császár restaurációjával, de a Tokugawák persze nem tűntek el a süllyesztőben, a mai napig kb. a császári család utáni legbefolyásosabb család Japánban.)
Szóval tulajdonképpen ebben az idős úr személyében egy darabka élő történelem állt előttem pár méterrel a színpadon - még most se hiszem el, hogy lehetőségem volt ilyen közelről látni, sőt egyáltalán egy légtérben tartózkodni vele... Durva. Le akartam fényképezni, de elvileg tilos volt fényképezőt bevinni, nekem meg vakuznom kellett volna, szóval ez most kimaradt :(
Tokugawa úr egyébként kiválóan beszélt angolul (nem úgy, mint az átlag japánok, hanem tényleg jól, mondjuk gondolom volt lehetősége tanulni....), és összességében egy tök kedves, aranyos, jókedélyű öregúrnak tűnt, aki a maga komótos stílusában vígan sztorizgatott nekünk kb. 3/4 órát. Elmondta például, hogy gyerekkorában a nagyapja mindig akarta vinni nó-előadásra, de ő sosem akart menni, mert nem szerette; most nyugdíjas korára viszont megszerette - sőt, gyakorolja is a nó-színjátszást -, de a saját unokáit ugyanúgy nem tudja elcibálni nót nézni :D Meg a legnagyobb poén az volt, mikor viccesen felszólított minket, hogy ne aludjunk el :D

A beszéd után kezdődött is az előadás. Amíg fölrakták a színpadra a pavilonból, pár növényből és gyertyákból álló minimáldíszletet, rá kellett jönnöm a következő problémára: ez az előadás most bizony nem lesz feliratozva, és nem kaptunk leírt szöveget se, szóval valószínűleg lövésünk se lesz arról, hogy mi fog történni. Szuper... Mondjuk Zita mondta, hogy látott valami prospektus-szerűséget befelé jövet, de mikor az előadás végén kimentem megnézni, kiderült, hogy csak egy szórólap volt az is -.- (Ellenben a mellettem ülő nő olvasott valami szövegkönyv-szerűt, amit nem tudom, honnan szedett, de végül elmulasztottam a lehetőséget, hogy megkérdezzem, szóval erről ennyit.)
Tehát ennek fényében néztük a műsort, és próbáltuk a színpadi történésekből fölfogni az eseményeket, meg nekem sikerült egy-két foszlányt elkapnom a szövegből, milyen jó, hogy tanultam régi japánt *höhö* Persze azért közelsem volt világos, hogy mi történik, de ennek ellenére azt kell mondanom, hogy egyáltalán nem unatkoztam. Sőt. Nem aludtam el egyszer sem, de pár perc után, mikor megéreztem a gyertyák olvadó viaszának az illatát, és láttam fölszállni a füstöt a félhomályban, mindehhez hallgattam a japán énekbeszédet a többszázéves(nek látszó) ruhákban lévő színészektől, egyszerűen elfogott valami földöntúli nyugalom. Beszippantott az előadás, és nem tudtam unatkozni, ami nálam aztán tényleg nagy szó...
Bár nem mindenki élvezte ennyire a műsort, az előttünk 2 sorral előrébb ülő 3 kimonós hölgy közül 2-nek pl. rendszeresen le-lebukott a feje, vicces volt :D Bár gondolom, nekik nem volt akkora különlegesség ez az előadás.
Mindenesetre a felirathiány megtette a hatását, ugyanis gyanítom a jelenlévő nézők nagy része kb. annyit értett a szövegből, mint én (vagy még annyit se), szóval egyszercsak azon kaptuk magunkat, hogy a színészek levonulnak a színpadról, a segédek meg eloltják a gyertyákat. Mivel nem tudtuk, hogy ez most szünet, vagy a vége - már csak azért sem, mert kb. 3/4 órás volt az előadás -, pár másodperces csönd után kezdtünk csak el tapsolni..... Ciki ^^""

Mindent összevetve azonban, nagyon örülök, hogy elmentem erre az előadásra, és biztos, hogyha egyszer kijutok Japánba, eredetiben is megnézek egyet :)
És hogy végül mi volt a sztori? Szerencsére a Japán Alapítvány honlapja felhomályosított:
Egy, a Szumida-folyón átkelő vándor tesz említést a révésznek a folyóparton közelgő bomlott elméjű asszonyról, aki elrabolt fiát keresi. A révész megvárja a nőt, hogy átvigye a túlsó partra. Útközben a vándor megkérdezi, hogy miért gyülekeznek emberek a folyóparton. A révész elmondja, hogy egy tizenegy éves fiú gyászszertartására készülődnek, aki egy évvel korábban halt meg, miután korábban erőszakkal elvitték otthonából. Hallván ezt, az asszony keservesen sírva fakad és a fia hangját véli hallani. Imádkozni kezd, majd váratlanul megjelenik előtte a fia. Kinyújtja a kezét felé, de a látomás szertefoszlik és a hajnal közeledtével mindörökre eltűnik.

Hát őszintén szólva, erre rá nem jöttem volna pusztán a színészek gesztusaiból :D
Több infó itt.


írta: Sza, 2010. jan. 23. 22:42 - címkék: hagyományos, Millenáris, Rendezvenyek, Színház és kategóriák: Japán cuccok - még nincsenek kommentek

Gondolatok a tömegközlekedésről

Nem akarok köntörfalazni: Az az igazság, hogy néha általában, mikor tömegközlekedek, az antiszocságom a tetőfokára hág. Főleg akkor, ha néhány kedves embertársam - általában az idősebb korosztályból, valahonnan 60 és a halál közül - még külön rátesz erre egy lapáttal.

Egyik kedvenc sztorim anno az 56-os villamosról származik, mikoris a jármű csodával határos módon épp nem volt tömve (mondhatni kevés volt az utas, csak az nem ült le, aki nem akart), mégis 2, velem sréhen szemben ülő banyának idős hölgynek valamilyen okból kifolyólag iszonyatos problémát okozott az, hogy én le merészeltem ülni. Nemtetszésüknek hangot is adtak, nyilván csak egymás közt "sutyorogva", de azért én is jól hallottam. Persze hozzá még vágták a pofákat is, bár az is csodaszámba megy, hogy a 2 kiló smink alatt ebből hogyan látszott egyáltalán bármi is....

Mostanában a villamos helyett inkább metróval utazom, napi rendszerességgel. Aki metrózott már valaha, az tudja, hogy a metrón sokszor nem lehet leülni, állóhelyből meg 2féle van: ahol útban vagy a többi embernek, és ahol nagyon útban vagy.
Én általában az előbbi típusú helyeket preferálom, ezért ajtónál szoktam megállni - ha épp nincs azon az oldalon hely, ahol nem nyílnak az ajtók, akkor a nyíló ajtók oldalán, persze nem teljes vállszélességgel az ajtóban, hanem oldalra fordulva és minél kisebbre összehúzva magamat. Jó, elismerem, nem vagyok papírlap vékonyságú, de azért tényleg igyekszem nem elállni a helyet.

Rövid időn belül azonban már a 2. beszólást kapom egy idős embertől - múltkor egy nőtől, most egy bácsitól -, hogy mégis miért állok az ajtóban. Hozzá kell tennem, hogy egyik esetben sem volt tömeg a metrón, vagyis leszálláskor mindketten simán kifértek az ajtón, még úgy is, hogy én "az ajtóban álltam".
A következő kérdések merülnek föl bennem: Miért, ha a folyosó közepén állnék, az talán jobb lenne? Másrészt meg mi köze van hozzá, hogy hol állok, főleg, hogy amúgy is száll már le a járműről? Harmadrészt meg, talán ha 2 lépéssel többet tenne, hogy esetleg kikerüljön, akkor leesne az aranygyűrű az ujjáról? (Egyikőjük sem a mentenösszeesek típusú öregek csoportját erősítette.)
Mivel szorult belém némi jómodor, sajnálatos módon egyikőjüknek sem válaszoltam vissza semmit - pláne, hogy ami hirtelen dühömben kicsúszott volna a számon, gyanítom kevésbé lett volna frappáns, ám annál bunkóbb -, de komolyan mondom, ha legközelebb valaki emiatt belémköt, már nem fogja szárazon megúszni. Egyszerűen nem tudom fölfogni, hogy miért jó valakinek az, ha ok nélkül beszól egy másik embernek. Illetve azt hiszem sejtem, mert egyeseknek ez biztos rendkívül jó örömforrást jelent...

Ugye azt szokták mondani, hogy tiszteljük az időseket... Csak azt felejtik el hozzátenni, hogy a tiszteletet ki is kell érdemelni.

De mielőtt még bárki belém kötne, ebben a posztban nem akarom az időseket diszkriminálni, vagy esetleg azt sugallni, hogy sok idős ember kifejezetten utálja a fiatalokat, és direkt őket piszkálja, mert biztos mások is bunkók, (sőt...), csak most épp ez az aktuális.
Továbbá igyekeztem mérsékelt hangvételű maradni, de azért így a végére nem tudom megállni, hogy ne írjam le, hogy: 'nyátokatmá'.

Köszöntem a figyelmet.


írta: Sza, 2010. jan. 7. 11:16 - címkék: BKV, Emberek és kategóriák: Mindenmás - 1 komment

Japán napok a Vásárcsarnokban

November 26.-28.-ára datálható esemény volt ez, mely a plakát alapján elég jónak ígérkezett, ráadásul a helyszín is szerencsés volt - közel a sulihoz, szóval Krisztivel rögtön első nap ki is ugrottunk az egyik szünetben kinézni.

Na ez viszont lehet, h. nem volt annyira jó ötlet, ugyanis bár az esemény 9-kor kezdődött elvileg, mi olyan 11 felé voltunk ott, és elég gyér érdeklődést tapasztaltunk...  Japánok azért szokták magukat képviseltetni ilyen dolgokon, mi csupán egy házaspárt láttunk, velük is akkor találkozunk, mikor mi mentünk be, ők meg jöttek szembe kifelé. Hát őszintén szólva meg is tudom érteni :(

Annyiból állt a rendezvény, hogy a vásárcsarnok "főutcáján" (vagy nem tudom, hogy nevezzem, belül a széles közlekedőrészre gondolok) x méterenként volt egy pult fölállítva, ahol lehetett kapni a mangától kezdve a bonsaifákon át a japán kajákig mindent, illetve a folyosó kb. felénél volt egy minimális méretű színpad.
Namost előbbieknél a nézelődők 90%-a az éppen a piaci bevásárlását intéző néni volt, akik még a mangafigurákat is megálltak megnézni - kivételt képez ez alól a tésztakóstolós hely, ahol jó magyar szokás szerint (ingyé' vanik) elég nagy volt a tömörülés, meg az egyik pult, ahol lehetett venni szamurájkardot, amik iránt ottlétünkkor kisebbségi barátaink igen élénk érdeklődést mutattak.
A színpadnál meg gyakorlatilag nem állt senki... Mondjuk nem is volt éppen program akkor még, de mikor eljöttünk, akkor egy japán népdalokat éneklő (magyar) énekesnőt konferáltak épp fel, és eléggé szánnivaló volt a látvány, hogy gyakorlatilag 1 ember nem volt, aki figyelemre méltatta volna X"D (Egyébként én meghallgattam volna szívesen a produkcióját, mert már több helyen találkoztam a nevével, de énekelni még nem hallottam, csak menni kellett vissza órára.)

Végül venni sem vettünk semmit Krisztivel, bár én erősen szemeztem egy mobildísszel meg egy népmesés könyvvel, csak mindkettő árát sokallottam, szóval végül nem cseréltek gazdát.
Illetve de, helyesbítek, Kriszti vett egy ismerősének szuvenírt, és végül ingyen kapott hozzá ajándékszatyrot, mert miután az eladó először angolul szólított meg minket, utána magyarul beszéltünk vele, legvégül meg németül, aztán utóbbi lehet, hogy túl hatásosra sikerült XDD (Vagy csak szimpik voltunk neki ^^") Meg aztán vettünk rétest is, ha már útba esett.

Lehet, hogy ki kellett volna még egy másik napon is látogatni, mert talán akkor beindult az élet, de őszintén szólva, nekem ez a rövidke szétnézés is eléggé elvette a kedvemet... Jó ötletnek tartok egy ilyen programot, csak nem teljesen értem, hogy ezt miért a Vásárcsarnokban kellett megvalósítani.


írta: Sza, 2010. jan. 2. 10:00 - címkék: Japan, Rendezvenyek, Vásárcsarnok és kategóriák: Japán cuccok - 2 komment
Régebbiek | Végére »